Azt hiszem kezdek izgulni
2010.06.09. 20:45
Kezdem érezni és kezdek félni a búcsú pillanatától.Ahogy egyre jobban fogynak a napok,felgyorsulva,megállíthatatlanul pörög előre minden nap,minden órája és minden egyes perce.Iszonyúan fognak hiányozni páran,de legfőképp a szüleim,akiknek minden értelemben az életemet köszönhetem.Ezt az utat is nekik köszönhetem,ezért minden erőmmel azon leszek hogy ne okozzak nekik csalódást,nem érdemlik meg,annyi rossz dolog történt az elmúlt két hónapban,gyakorlatilag meg tudnám számolni egy kezemen mennyi volt a jó.Most itt az esély javítani mindent,mert én nem hiszek a sorsban.Én abban hiszek hogy mindenki a saját sorsának a kovácsa.Az hogy szerencsétlenségek sorozata ért én ezt annak tudom be hogy nem voltam eléggé felkészült.Nem voltam elég türelmes,kitartó,vagy leginkább felkészült.Ezeken mind javítani lehet és fogok is elvégre eltökélt szándékom.Bizonyítani akarok,bármi áron és ilyenkor jobb ha nem áll senki utamba,túlságosan magabiztos vagyok ahhoz hogy bárki,bármilyen hülyeséggel leállíthasson.Lehet próbálkozni,de azt előre írásba adom nem fog sikerülni.Annyiszor elképzeltem a pillanatot mikor búcsút intek mindazoknak akik fontosak számomra.Az életem legfájdalmasabb pillanata lesz ez.Mikor elindul az autó,beülök a hátsó ülésre,könnyekbe úszik a szemem,majd hátra nézek és látom sírni mindazokat akiknek köszönhetem hogy pár nap múlva 2000 km-re leszek tőlük.Mindennek ára avn.Van aminek kisebb,van aminek óriási és ez szerintem egy óriási ár.Túl közel a honvágyhoz,túl messze az otthontól!Egyrészt nagon boldog és izgatott vagyok,mint a kis iskolás az osztálykirándulás előtt.De félek is,mint az újonc katona első bevetésén.Ha valaki ki készül Angliába,akkor jól fontolja meg,miért akar kimenni,mi vagy ki(k) azok aki(k) miatt haza húzná a szíve.Mennyi időre akarsz kimenni és még sorolhatnánk.Csak egy jó tanács,mielőtt belevágsz gondold át mennyire kötnek ide a dolgaid,barátaid.szeretteid.Mert ha bele vágsz és nem csinálod végig életed legrosszabb döntésévé is válhat amit örökre megbánhatsz.Én egy dologtól félek igazán.Attól az egy dologtól,hogy mivel az én édesanyám már nem fiatal,hogy mikor elmegy nem búcsúzhatok el tőle,nem lehetek mellette,nem kísérhetem el a kapuig,ahol ha belép onnan figyel tovább.Ez az amit egy életen át nem tudnék megbocsátani magamnak.Úgy élni,úgy tenni bármit is,hogy tudod,édesanyád otthon épp készül élete legnagyobb útjára és nem kísérheted el,nem lehetsz mellette,nem foghatod a kezét,nem adhatod ki szíved fájdalmát,miközben utoljára megnézed,mert utána már soha többé nem láthatod,csak ha csendbe le ülsz,lehunyod a szemed,és azokra a pillanatokra gondolsz hogy mennyi mindent megtett érted,és hogy mennyire szeretett,de nem érintheted már meg soha.Hát ennyit a szomorúságról legközelebb vidámabbat írok ígérem :-D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.06.13. 06:41:11
angolul ugye tudtok? mert anelkul nem lesz munka, es hamar elfogynak a milliok